Reggel kérte, hozzak kávét,
Mire fordulok, már teát kért,
S minden percben új szabály ér,
A világom – mint forgószél.
Egyszer jobbra, egyszer balra,
A ritmus tartani vajon ki bírja?
Egyik perc dícséret, a másik fájdalom.
Miközben és csak ugyanazt csinálom.
Állandó tánc a semmiben,
Improvizálok szüntelen,
Amit kértek, egy pillanat alatt,
Az ellentétjére változhat.
Mondják: Gyere gyorsan ide!
De mire odaérek: Ja, mégse te!
Mások álma, mások célja,
Az én utam csak a sodródása.
Mondhatnám, hogy én nem bánom,
De az impró az én világom,
A perc, mi most szép és tiszta,
A következőben porrá hull vissza.
Állandó tánc a semmiben,
Improvizálok szüntelen,
Amit kértek, egy pillanat alatt,
Az ellentétjére változhat.
Kérdezem magamtól néha,
Ez büntetés, vagy a sors ajándéka?
Vagy csak játék, amit játszanak,
A szeszélyes bárgyu arc alatt?
Állandó tánc a semmiben,
Improvizálok szüntelen,
Amit kértek, egy pillanat alatt,
Az ellentétjére változhat.
S ha végül majd megáll a forgás,
És elcsendesül minden morajlás,
Talán akkor tudom meg igazán,
Ez a káosz volt az én hazám.
Mert megoldom…
egész lazán…
