Aki egyszer él, az kétszer hal meg,
Elhagyja testét, mégis marad veled,
Mert amíg az emléke él benned,
Életben marad, – ha nem felejted.
Ha gondolsz rá, ha beszélsz róla,
Az emlékek sora életben tartja,
Bár a fájdalom néha nem enged,
De éltesd a jót, mit az életben tett,
Mert kétszer hal meg az ember,
Egyszer a teste, aztán az emléke…
Addig élsz, amíg szíved dobban,
Majd gondolattá válsz a mindennapokban,
De addig létezel a fényben,
Amíg emléked él a szívekben.
Ne hagyd el, ha egyszer elmegy,…
Éltesd tovább az emléket,…
Mert akkor hal meg igazán,…
Mikor nincs már, ki emlékezzen rá…
Addig élsz, amíg szíved dobban,
Majd gondolattá válsz a mindennapokban,
De addig létezel a fényben,
Amíg emléked él a szívekben.
Amikor nincs már, ki említsen,
Ott halok meg én is csendben,
Elfeledve, eltűnőben,
Szellem leszek a sötétben.
