Hazatér a katona, loncsosan, éhesen,
Falvakon baktat piszkosan, csendesen.
Ajtók becsapódnak, ahol ételt kérne,
De éhen halni nem akar: “Csókolóm néne!”
“Egy követ hoztam én!” – mondja az asszonynak,
Leves főznék belőle magamnak!
Nem kap semmit? Nem baj, csak kéne egy edény,
“Nézzen milyen finomságot főzök ebből én!”
Kavarom a követ, s hopp, hopp, elég,
Üstbe dobom szépen, lesz finom ebéd!
Kavarom a követ, nézze csak mama,
Nem adott ételt, mégis lesz lakoma
“Kolbászt lökjünk bele, rizs is jöhet!”
A néni kamrájából zsír is érkezett.
Nem akart a katonának semmit adni,
De kőből levest főzni? Erre kíváncsi!
Kavarom a követ, s hopp, hopp, elég,
Üstbe dobom szépen, lesz finom ebéd!
Kavarom a követ, nézze csak mama,
Nem adott ételt, mégis lesz lakoma!
Finom lett a leves, kolbász meg rizs,
Eladta a követ, lett száz forintja is,
A néni meg boldog: “Ez a kőlé finom!”,
Kommunikáció, a legfontosabb, bizony!
